November enyészet hava

Mindenszentek napja (november 1.)

E nap estéjének halott-tiszteleti szokásai a római Feralia ősi halotti ünnepeiből nőttek ki. Mindenszentek napján a család minden tagja meggyújt egy-egy gyertyát. Akié a leghamarabb ég el, az hal meg elsőnek.
A népi tudatban a Mindszentek napja azoknak a halottaknak az emlékét őrzi, akiknek a neve nem szerepel a naptári év ünnepei között. A csendes emlékezés napja. A Mindszentekhez szorosan kapcsolódik a következő napi ünnep, a Halottak napja.
A hozzátartozók temetőjárása már októberben megkezdődik. Helyrehozzák a sírokat, krizantémmal, őszirózsával, az elmúlás virágaival díszítik őket. Ilyenkor az ismeretlen holtakra is gondot fordítanak az emberek. Mindenszentek estéjén az eltávozottak emlékezetére megszólalnak a harangok, és gyertyák gyúlnak. Ez alatt az idő alatt a lelkek jelképesen megpihennek. Az ősök sírjánál összegyűlik a rokonság, és a halottak üdvéért imádkozik.

Halottak napja (november 2.)

Városon és falun egyaránt a halottakra emlékezés ünnepe. Rendbehozzák a sírokat, feldíszítik, gyertyát gyújtanak a halottak tiszteletére.

A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért régen sokfelé számukra is megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Egyes vidékeken a temetőbe vitték ki az ételt, s a sírokra helyeztek belôle, a maradékot pedig a koldusoknak adták. Szeged környékén "mindönszentek kalácsa", "kóduskalács" néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom előtt gyülekező szegények között.

Aki virágot szakít a sírról, azt elviszi a halott. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére.

Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban.

Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott. Nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozhat a ház népére, megzavarja a holtak nyugalmát. Ehelyett őröltek, kukoricát morzsoltak.

Márton napja (november 11.)

Szent Márton 316-ban született Pannóniában. A középkor egyik legnépszerűbb szentje, kultusza hazánkban is virágzott: emlékét helynevek is őrzik. A XIV. századi krónikákban a tisztújítás, jobbágytartozás lerovásának napja. Az erdélyi pásztorok e napon kérték járandóságukat. Régen Márton nap a gazdasági élet fontos őszi zárónapja volt. Ekkor hajtották be a gulyát legelőre.

Sorra járták a házakat, köszöntőt mondtak, nyírfavesszőt ajándékoztak a gazdának, aki megőrizte, s tavasszal az állatok kihajtására használta.
A legenda úgy tartja, Szent Márton alázatból ki akart térni püspökké választása elől, a ludak óljába rejtőzött, azok gágogásukkal elárulták. Innen a "Márton lúdja" elnevezés. Ilyenkor vágták le a tömött libákat, úgy tartották: "aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik." Márton az új bor bírája, tartja a hiedelem, azaz ilyenkor már iható az új bor.

A Márton napi időjárásból következtettek a télre: "Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható." Sokfelé azt tartják a Márton napi idő a márciusi időt mutatja. A Márton napi lakomán elfogyasztott lúd csontjából is időjárásra következtettek: ha a liba csontja fehér, és hosszú akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid akkor sáros.

Dologtiltó nap volt. Tilos volt mosni, teregetni, mert a jószág pusztulását okozta volna. Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben ehessen, ihassanak. Úgy gondolták, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba.

Erzsébet napja (november 19.)

Árpádházi Szent Erzsébet (1207-1231) a katolikus egyház egyik legtiszteltebb női szentje. Időjárásjóslás fűződik ehhez a naphoz: ha e napon havazik, azt mondják Erzsébet megrázta pendelyét. "Szent Erzsébet napja tél erejét szabja." Mindenütt azt tartják, ha esik Erzsébetkor, akkor lágy tél lesz, nem kell félni a téli zimankótól, erős hidegtől, fagyoktól. A magyar-német középkori kapcsolatokban fontos elem Árpádházi Szent Erzsébet alakja, aki Hessenben, Marburg an der Lahn-ban halt meg, és az áldozatkészség, a szegények és elesettek ápolása, a könyörületes szeretet szimbóluma lett. A gazdák azt mondják, amilyen Erzsébet, olyan lesz decemberben karácsonykor. Ezen a napon mindenféleképpen be kell fejezni az őszi búza vetését.
***
Szent Erzsébet
*1207. +Marburg, 1231. november 17.
A ciszterci szerzetes, Heisterbachi Caesarius így kezdi Szent Erzsébet életrajzát: "A tiszteletreméltó és Isten előtt oly kedves Erzsébet előkelő nemzetségből származott, s e világ ködében úgy ragyogott föl, mint a hajnalcsillag." Erzsébet azok közé a szentek közé tartozik, akiknek sugárzása nem csökken, fénye minden kor minden emberének világít.
Magyarországon született, atyja II. András magyar király, anyja a merániai Gertrúd volt. Erzsébetet már négy éves korában eljegyezték Türingia leendő grófjával, Lajossal. Lajos szülei, Hermann gróf és Zsófia grófnő e házasságtól sokat várt, és reményük igazolását látták abban, hogy a kis menyasszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozománnyal érkezett a wartburgi várba. Német környezetben akarták nevelni, hogy jól elsajátíthassa új hazájának minden szokását.
A kis Erzsébet jósága és kedvessége hamarosan megnyerte a vár népét. A nála hét évvel idősebb Lajos kezdettől fogva szívből szerette. A leendő anyós, Zsófia asszony ellenben egyre növekvő rosszallással figyelte a gyermek fejlődését, mert szokásaival nem tudott egyetérteni. Nemcsak apró, túlzásnak minősített vallási gyakorlatai zavarták (Erzsébet például ismételten megszakította játékait, hogy, mint mondta, "Istent szeresse"), hanem az is, hogy teljes természetességgel magával egyenrangú társnak tekintette a legegyszerűbb gyermeket is. Ezt még mind elnézte volna, mint gyermekes jámborságot, azt azonban már nem tudta megbocsátani, hogy Erzsébet nem vette át az udvari élet előírt formáit: nem volt hajlandó megtanulni a nők számára akkor kötelező tipegő járást, s ráadásul minden körtáncnál jobban szerette a vad lovaglást. Ezzel egyébként az egész udvar megütközését is kiváltotta, s ha Lajos védelmébe nem veszi az áskálódásokkal szemben, és aránylag korai házassággal meg nem szilárdítja helyzetét a várban, Erzsébetet valószínűleg hamarosan hazaküldték volna Wartburgból Magyarországra.
A házasságkötés azonban megtörtént, és a fiatalok boldogsága teljes volt. Erzsébet teljes szívével átadta magát férjének, akihez a szeretet sokkal erősebb kötelékei fűzték, mint a szülők akarata vagy az együtt töltött gyermekkor. Most már nyugodtan függetleníthette magát az udvari etikettől. Ha férjét hazavárta, messzire elébe lovagolt, és viharos örömmel üdvözölte. Lajos pedig az udvari emberek megrökönyödésére egy asztalnál étkezett vele.
Lajosnak tapasztalnia kellett, hogy felesége szívét, jóllehet nagyon szereti őt, nemcsak ő birtokolja: Isten volt az, aki Erzsébetet egészen lefoglalta magának. És Lajos hálás hittel vette tudomásul, hogy felesége néha éjszaka fölkel mellőle, és a hideg padlóra fekszik, hogy Isten szeretetéért egy időre elhagyja férje közelségét. Azon sem ütközött meg, ha Erzsébet az asztalnál egy falatot sem evett, mert éppen böjtölt. Az 1225-ben kitört éhínség idején teljes tekintélyével mögötte állt, amikor Erzsébet fölnyitotta a kamrákat és hombárokat, és "kifosztva" a várat, segített az éhezőkön.
Erzsébet legbensőbb titka s egyúttal legvonzóbb vonása az volt, hogy tökéletes összhangot tudott teremteni az Isten és a férje iránti szeretet között. Vannak, akik úgy magyarázzák, hogy a szerelme egyre inkább lelkivé vált. Ám ezt cáfolja az a tény, hogy milyen kimondhatatlan fájdalmat érzett akkor, amikor Lajos 1227-ben keresztes hadjáratra indult. Mintha sejtette volna a jövőt, Lajos ugyanis még útközben megbetegedett és meghalt. A hírt alig merték közölni Erzsébettel, s mikor megtudta, ezzel a kiáltással rohant végig a vár termein: "Jaj, Uram Istenem, most az egész világ meghalt számomra!"
Lajos oltalma nélkül nem folytathatta tovább addigi életét, ezért egy óvatlan pillanatban, gyermekeivel együtt elhagyta a várat. A későbbi korokban, amikor már nem értették a szegénység utáni vágyat, amely Erzsébet szívében állandóan égett, menekülését úgy magyarázták, hogy "elűzték a várból".
Utolsó éveiben nagy szerepet játszott Marburgi Konrád, akit maga a pápa jelölt ki Erzsébet lelkiatyjául. Lajos még életben volt, amikor Erzsébet már arra a Konrádra bízta lelke vezetését, akinek 1226-ban engedelmességi fogadalmat is tett. 1228-ban követte őt Marburgba. Konrád ferences komoly, szent buzgósággal teli pap volt, aszkézisben és szegénységben élt. Nagy feladatának tekintette Erzsébet tökéletességének kibontakoztatását. Szigorú lelkivezető volt: kis hibákért is megostorozta Erzsébetet. Ha észrevette ragaszkodását a világ dolgaihoz, azonnal kegyetlenül megvont tőle mindent. Így tiltotta el tőle utolsó társaságát, két kedves szolgálóját is. Erzsébet pedig nem tiltakozott és nem keresett kibúvókat, hanem Krisztus iránti szerelme jeleként tökéletesen engedelmeskedett. Oly hűséggel és hajlékonysággal simult Isten kezébe, hogy emberi szigor nem tudott ártani neki.
De amíg egyik oldalon engedelmességével megkönnyítette lelkivezetőjének dolgát, a másik oldalon szinte lehetetlen feladat elé állította: Konrádnak kellett irányítania Erzsébet mindent felülmúló szeretetének tetteit. Konrád egészségéről is néha maga Erzsébet gondoskodott, mert a betegápolásból sem akarta kivonni magát. A lelkivezető és rábízottja közti harc egyik mozzanata tűnik föl abban a levélben, amelyet Konrád Erzsébet halála után IX. Gergely pápának írt: "Könnyek között kérte tőlem, engedjem meg, hogy házról házra járva koldulhasson. Amikor ezt megtagadtam tőle, azt válaszolta: "Akkor olyat teszek, amit nem tilthat meg nekem!" És nagypénteken (1228-ban), amikor az oltárok minden ékességüktől meg voltak fosztva, a minoriták kápolnájának oltárára tette kezét, és lemondott a saját akaratáról és a világ minden pompájáról. Amikor mindenről le akart mondani, amije csak van, elhúztam az oltártól..."
Özvegyi javaiból Erzsébet ispotályt rendezett be Marburgban. Attól a bizonyos nagypéntektől fogva ott szolgált a ferences harmadrend szürke ruhájában mint betegápoló. Gyermekeit nevelőkre bízta, mert úgy látta, hogy nem tud számukra megfelelő nevelést biztosítani. E döntésében bizonyára része volt annak is, hogy a szívét most már osztatlanul Istennek akarta adni. Legkisebb lányát, Gertrúdot boldogként tiszteljük.
1231 novemberében Erzsébet megbetegedett. Utolsó napjait gyermeki derű ragyogta be. Elajándékozta a még meglévő holmiját, s vigasztalta a mellette lévő nővéreket. 16-án éjfél körül halt meg. Marburgban temették el, s már négy évvel halála után, 1235-ben szentté avatták.
Ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba, november 19-re, a temetése napjára. 1969-ben ünnepét visszatették november 17-re, halálának napjára.
Rózsacsoda legendája:
Abból az időből, amikor sógora, Henrik kormányozta a grófságot, elmondják, hogy Erzsébet változatlanul folytatta jótékonyságát a szegények között. Az egyik napon Henrik váratlanul tért haza a vadászatról, és találkozott vele, amint épp kosárral a karján igyekezett valahová. Henrik föltartóztatta, és látni akarta, mit visz a kosárban. Erzsébet engedelmesen átadta neki kosarát, melybe a szegények számára élelmet csomagolt, Henrik azonban illatozó rózsákat látott benne, s megszégyenülve útjára kellett bocsátania Erzsébetet.

Katalin napja (november 25.)

Szent Katalin a IV. században élt, hitéért mártírhalált halt. Okossága miatt volt a diákok, tudósok, egyetemek védőszentje. E naphoz férjjósló hiedelmek és praktikák is kapcsolódnak. Mezítláb különféle ágakat loptak a fákról, amely ha karácsonyig kizöldült, következtettek a leány közeli férjhezmenetelére. A kizöldült ágat nevezték Katalinágnak. A legények is ezen a napon tudakozódhattak jövőjüket illetően. Párnájuk alá lopott leányinget tettek, hogy megálmodják jövendőbelijüket.
Időjárásjóslás is kötődik e naphoz: Ha Katalin kopog, akkor karácsony locsog, viszont ha Katalin locsog akkor karácsony kopog. Katalin az utolsó mulatós - bálos nap, mert ezt követi az advent kezdete. Rámutató nap, január időjárására utal.
A házasságra vágyó lányok védőszentje, vértanúságának az eszköze a kerék miatt a fuvarosok, kerékgyártók, bognárok, molnárok, fazekasok tisztelték. Napjához férjjósló hiedelmek és praktikák kapcsolódtak. A vízbe tett gyümölcság, ha kizöldül karácsonyig, a lány közeli férjhez menetelét jósolja. Az ágat katalinágnak, katalingallynak nevezik.

András napja (november 30.)

Szent András apostol a keleti egyház védőszentje az I. században élt. A hagyomány szerint átlósan ácsolt kereszten halt mártírhalált, ezért hívják az ilyen keresztet andráskeresztnek. András a téli évnegyed kezdőnapja, a legjelentősebb házasságjósló, varázsló nap. A lányoknak többnyire magányosan, titokban kellett ezeket a praktikákat elvégezniük. Böjtöltek, a párnájuk alá férfi ruhaneműt rejtettek.

Az is eredményesnek bizonyult, ha András napján hallgatták honnan jön a kutyaugatás, ugyanis abból az irányból várhatták leendő férjüket. Se szeri, se száma a gombócfőzésnek, ólomöntésnek, András napi jóslásoknak amit a kíváncsi lányok még ma is alkalmaznak. A gombócba egy férfi nevet rejtettek, főzni kezdték, amelyik elsőnek jött a víz tetejére, az lett az illető férjének neve. Úgy gondolták, ha fokhagymával megkenik az ólak ajtaját, állataikat megvédik a farkasoktól.

Karácsonyi ünnepkör - Ádvent

 

Ádvent: Az egyházi év kezdete, a karácsonyra való négyhetes lelki előkészület ideje, kezdete a Szent András napját (november 30.) követő vasárnap előestéje. Eredete az V-VI. századra nyúlik vissza, s az első időszakban háromnapos böjttel volt összekötve. A szó latin eredetű, jelentése: megérkezés, az Úr érkezése.

Bod Péter református lelkész, egyházi és történetíró ezt írta a 18. század közepén:

"Így neveztetnek a mostani rendtartás szerént a karácson előtt való négy hetek. Régen voltanak hat hetek a Szent Márton napjától fogva, aholott kezdi most is a görög eklézsiában négy hetekre szoríttatott ilyen fundamentomon, mert a Krisztusnak négy adventusa, eljövetele vagyon. Midőn a testben megjelent. Midőn a szívbe beszáll és az embert megtéríti. Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. Midőn eljő az utolsó itéletre. Rendszerint kezdődni szokott Szent András napján."

Régen éjféli harangzúgók jelezték kezdetét, egyben az egyházi év megnyitását is. A vallásos emberek szigorú böjtöt tartanak ezen idő alatt, falun hajnali misére jártak, amit a középkorból eredeztetett kifejezésekkel angyali vagy aranyos misének is hívtak, és Szűz Mária tiszteletére ajánlottak.

Ádventkor az eladósorban levő lány a hajnali misére való első harangozáskor a harang köteléből három darabot tépett, amit aztán a hajfonó pántlikájában hordott, hogy farsangkor sok kisérője legyen. Alföldön volt szokás, hogy a hajnali misére való harangozáskor a lányok mézet vagy cukrot ettek, hogy ettől édes legyen a nyelvük, s mielőbb férjet "édesgessenek" magukhoz. Erdélyben volt szokás, hogy a hajnali mise ideje alatt az összes ajtót, ablakot zárva kellett tartani, mivel ilyenkor a boszorkányok állati alakot öltenek, házakba, ólakba próbálnak jutni, s ott rontást okozni. Az Ipoly mentén járta az a hiedelem, hogy az elázott pénz Advent idején tisztul. Salgótarján környékén azt tartották, hogy ilyenkor tüzes emberek jártak, kiknek a szájukból tűz áradt. Az ilyen tüzes emberek ellen a néphit szerint olvasóval (rózsafüzér) lehetett védekezni.

Ősi időkből származik a varázskör gondolata. Koszorút fontak az emberek szalmából, fűzfavesszőből vagy zöld fenyőágakból, és vörös meg aranyszín szalagokkal díszítették. A zöld a termés színe volt, a piros az életé, a sárga és az arany a fényé. A koszorú vagy a kör az örökkévalóság jelképe volt, és a varázserőé is, amely nem törik meg, nem múlik el. Azt tartották, hogy az ilyen szent koszorúkkal minden gonosz szellem elől el lehet zárni a házat.

 

 

 

A világ mely részéről látogatja/látogatod honlapomat?
 

 

 

Büszke vagy a magyarságodra a kultúrádra, a rengeteg népi értékeinkre?

Csatlakozz hozzánk, magyaroktól-magyaroknak egy facebooktól független közösségi oldalhoz!

Ha igaz magyar embertől

vásárolna

     Lilianatura

Megjelent a Trianon Múzeum 2023-as falinaptára, amely a hagyományokhoz hűen konkrét tematika köré épül.A 2023. évi naptár A Magyarok Maradtunk  címet viseli.

 

 

 

    

 

 

pontSIC - kampány a .sic legfelsőbb szintű domaintartományért

Copyright © 2024 Balagelapja- HAZÁNKÉRT,NEMZETÜNKÉRT,MEGMARADÁSUNKÉRT. Minden jog fenntartva. Designed by JoomlArt.com.