Január fergeteg hava

Újév (január 1.)

Január hónap elnevezése latin eredetű, nevét a római Janus istenről kapta, aki a kezdet, a kapu, a határkő istene volt. Januárt nevezték Boldogasszony havának, és Télhónak is. Január elseje, Újév napja, mint évkezdet minden népnél szerencsevarázsló és gonoszűző nap. A napot vidámság, evés-ivás jellemzi, elmaradhatatlanok az újesztendei jókívánságok. A falvakban főként a gyermekek járják köszöntőversikékkel a házakat, de a felnőttek is meglátogatják egymást egy-egy újévi koccintásra.

Újév napjához rengeteg időjóslás kapcsolódik: például ha nincs fagy januárban, meghozza azt március és április. Sok jóslás fűződik az úgynevezett elsőhöz: az első újévi látogató lesz a lány férje, amivel először foglalkozik az ember, azt fogja egész évben csinálni.

Vízkereszt (január 6.)

Vízkereszt, vagy a karácsonyi háromkirályok napja tulajdonképpen a karácsonyi ünnepek zárónapja. Ezen a napon szokás utoljára meggyújtani a gyertyákat a karácsonyfán, ekkor bontják le a fát. A nap összetett jellegű keresztény ünnep, amelynek fő tárgya a kis Jézus imádására keletről Betlehembe érkező "három királyok" (napkeleti bölcsek) tisztelete, második vonása Jézus Krisztusnak a Jordán folyó vizében való megkeresztelkedésének megünneplése, harmadik vonása pedig az úgynevezett kánai menyegző csodájáról, a víz borrá változtatásáról való megemlékezés.

A csillag által vezetett bölcsek ajándékai közül az arany és a tömjén is azt fejezi ki, hogy Jézust Istennek kijáró tisztelettel övezték. Harmadik ajándékuk, a mirha, amely az ókorban elterjedt elképzelés szerint a tejképződést segíti elő, azt a tanítást fejezte ki, hogy Jézus, aki valóságos Isten, egyben valóságos ember is. Sok helyen népszokás a csillagozás vagy a háromkirályok járása, ami hasonló a betlehemezéshez, csak kevesebb benne a párbeszédes forma. Legfontosabb kelléke természetesen a csillag, amely a három királynak mutatta az utat Betlehembe. A csillagot egy rúdon viszi a fehérbe öltözött három király egyike. A királyok közül Boldizsár arcát bekormozzák, hogy szerecsen voltát jelezzék. A másik két király Gáspár és Menyhért voltak. A csillagozók sorba veszik a házakat, verset mondanak, amiért élelmet és pénzt kapnak a házigazdától.

E naptól kezdve szenteli a vizet a keleti egyház, a középkortól pedig a nyugati egyház is. A víz megkereszteléséből, (megszenteléséből) ered a magyar vízkereszt elnevezés. A liturgikus vízszentelést vízkereszt vigíliáján végezték a templomban, de haza is hordták meghinteni vele a házat, a gonosz szellemek ellen. Ezen kívül hittek gyógyító hatásában, mely mindenféle betegségre jó volt, de használták a mezőgazdaság és állattartás területein is. A víz és tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés. Az ajtóra vagy a szemöldökfára felírják az évszámot és alá a három király nevének kezdőbetűit: G+M+B.

Vízkeresztkor szentelt vízzel megszentelik az udvart, az ólat, lakást, hogy megvédjék az ott élőket, embert, állatot a rossztól, a gonosztól. A családtagok még isznak is a szentelt vízből. A többit pedig elteszik, mert gyógyítóerőt tulajdonítanak neki ők is, mint mások is. A karácsonyi búzának a felét a kútba dobják, másik felét pedig a jószágok kapják, mert ennek is gyógyereje van.

Vízkereszttel kezdődik a farsang, ami a fiatalok és az idősek számára egyaránt a vidám összejövetelek, tréfás játékok időszaka.

Farsang

január 6-tól húshagyó keddig


Régen a farsang idején a fonóházakban minden este történt valami "bolondozás", énekeltek, táncoltak, játszottak. Az utcafonókban, ahol egy-egy utca asszonyai estéről estére együtt fontak, beszélgettek, mindenki jól ismerte egymást. Ha valaki farsang idején távolmaradt a társaságtól, a többiek utána mentek, és úgy ahogy otthon találták - ha éppen munka közben is - lepedőt dobtak rá, összekötötték, szánkóra ültették, majd dob, csengő, rézmozsár fülsiketítő zaja, az asszonyok rikoltozása közepette vitték a fonóba. Farsang idején nem hiányozhatott senki, mert akkor a játék már nem volt teljes értékű.



A lányfonók különösen zajosok voltak, mert oda a legények is eljártak, és a tréfás játékok hajnalig tartó mulatozással végződtek. Ha egy leány leejtette az orsóját valamelyik legény gyorsan felkapta azt és csak csók ellenében adta vissza. A fonóházi mulatozások húshagyó keddig a farsang végéig tartottak. Az utolsó fonóházi összejövetel a fonóvégzés felért egy kisebb lakodalommal. Ilyenkor tésztát sütöttek, italt vittek, töltött káposztát főztek. Erre az estére az asszonyok elhívták férjeiket is, akik zenészeket fogadtak, és hajnalig tartott a tánc. Ezt követően azután az egész falut megmozgató nagy népi mulatsággal, a farsangtemetéssel búcsúztatták az elmúlt vidám heteket.

Veronika napja (január 13.)

Topolyán és általában mindenütt azt tartják az évtizedes tapasztalatok alapján, hogy ez az év leghidegebb napja.

Remete Szent Antal napja (január 17.)

Remete Szent Antal (i.sz. 250) szerzetes volt, akit a háziállatok védszentjeként tiszteltek. A középkorban előfordultak járványszerű mérgezések, melynek tünetei hasonlítottak az orbáncéhoz. Szent Antal tüzének nevezik az orbáncot és az ehhez hasonló mérgezést. A betegeket imádságokkal, ráolvasással próbálták gyógyítani. Az ehhez kapcsolódó hiedelmek a hitújítás korában elhalványultak, de később újra éledtek Páduai Szent Antalként.
+356.
Amikor Antal 251-ben vagy 252-ben megszületett Koméban, Közép-Egyiptom egyik falujában, a régi kereszténység éppen talán legsúlyosabb megpróbáltatását élte át. Decius császár (249-251) restaurációs politikájának megfelelően keresztényüldözést indított, amely az egész Római Birodalomra kiterjedt.A következő évtizedekben, egészen 313-ig, amikor Konstantin császár kiadta a milánói türelmi rendeletet, a kereszténység vállalása életveszélyt jelentett. Aki meg akart maradni kereszténynek, annak állandóan készen kellett lennie a vértanúságig való helytállásra.
Antal jómódú házban nőtt föl. Amikor húsz éves lett, meghaltak szülei, és ráhagyták a családi örökséggel való gazdálkodást és a húgáról való gondoskodást. Egy alkalommal a szentmisén az igehirdetésre figyelve hirtelen belévágott a fölismerés, hogy neki szól az, amit a lektor Máté evangéliumából éppen olvasott: "Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között... Aztán gyere, és kövess engem!" Az ige nem volt ismeretlen előtte, de az ifjú Antal úgy érezte, hogy akkor és ott hangzik el először, és egyenesen a szívébe kiált. Olyan ellenállhatatlan ereje volt a szónak, hogy követnie kellett. Eladta a családi birtokot, és ami nem volt szükséges a húgáról való gondoskodáshoz, a szegényeknek adta. Azután megkezdte az új életet, amelyről még nem is sejtette, hová fogja őt vezetni.
Az aszkétákhoz hasonlóan visszavonult a hétköznapi élettől, és teljesen a vallásos gyakorlatoknak adta át magát, elsősorban a zsoltár-imádkozásnak. Kezdetben még a falu közelében lakott. Aztán hamarosan a líbiai sivatagban egy sziklasírban húzta meg magát, majd később egy omladozó kastély romjai között. Egy barátja hordta neki a nélkülözhetetlen szűkös eledelt. Ettől eltekintve minden összeköttetést megszakított a külvilággal. De minél inkább eltépte a földi ragaszkodások kötelékeit, annál elviselhetetlenebb lelki támadások érték. Antal pedig - az apostol intelmének megfelelően - "Isten teljes fegyverzetét" öltötte magára, hogy "a sátán cselvetéseinek ellenállhasson" (Ef 6,11). Így ő lett a győztes. Amikor végül húsz év után ismét az emberek közé ment, úgy jelent meg előttük, mint bölcs férfi, aki "ismeri a mélységes titkokat és telve van Istennel" (Antal élete). A szigorú önsanyargatások ellenére nem tört össze a teste. Arcán azoknak a hatalmas tapasztalatoknak fénye tükröződött, amelyek bensőleg átalakították.
Mindenfelől özönlöttek hozzá az emberek, akik imáiba ajánlották magukat, vagy szerzetesi életet akartak élni az ő vezetése alatt. A világ elől menekülő remetéből a "szerzetesek atyja" lett. Ez még nem volt a szerzetességnek az a formája, amely később Pakhomiosz kezdeményezéséből kialakult. Mert jóllehet számos tanítvány sereglett Antal köré, ő sohasem fogta össze őket olyan tartós közösséggé, amelynek közös szabályzata van. Az a szerzetesi szabályzat, amely a neve alatt ránk maradt, valójában későbbi korból származik.
Bármennyire szerette is Antal a sivatagot és az Istenben elmerült magányos életet, abban semmi sem akadályozta meg, hogy az emberek közé menjen, ha a kereszténység napi problémái úgy kívánták. Ez történt, amikor Maximinus Daja császár idejében (308 táján) az alexandriai börtönökben sínylődő hitvallókat erősítette a hitükért vívott harcukban. Egy másik alkalommal, élete vége felé, püspök-barátja, Atanáz kérésére ment a fővárosba, hogy nyilvánosan föllépjen az ariánusok ellen. De ezt igazolja a már említett vonzerő is, amelyet Antal a lakosság minden rétegére gyakorolt, föl egészen a magas klérusig és a császári udvarig. Maga Konstantin és gyermekei is leveleztek vele.
90 éves elmúlt már, amikor útra kelt, hogy szemtől szemben láthassa a másik nagy remetét, Pált. Találkozásukat Szent Jeromos leírásából ismerjük.
356-ban halt meg Antal, 105 éves korában. A sírja - mivel kérte testvéreit, hogy titokban temessék el - 200 éven át ismeretlen volt. 561-ben megtalálták, ereklyéit Arles-ban, a Szent Julien-templomban őrzik. A koptok és a szírek remetéi Szent Antal fiainak tekintették magukat. Franciaországban a 11. században alapítottak egy betegápoló társulatot, melyből az antonita rend fejlődött ki. Két nemes férfi, apa és fia anyarozstól megbetegedett, és Szent Antal ereklyéjétől meggyógyult. Hálából kórházat építettek és ápolták a hasonló bajban szenvedőket. Mivel Szent Antal az anyarozs okozta gyulladás ellen hathatós közbenjárónak bizonyult, magát a bajt Szent Antal tüzének nevezték. Antalt a tizennégy segítőszent között is tisztelték.
Antal szellemi útját, vallás-erkölcsi törekvéseit a megalkuvást nem ismerő határozottság jellemezte, ugyanakkor minden volt, csak nem rajongó, vagy a valóságtól idegen álmodozó. Bár radikális követelményeket állított föl magával szemben, meggyőzően józan és szerény volt. Ismerte az ember előtt álló határokat: Isten titkainak és döntéseinek kifürkészése nem a mi dolgunk. Jobb beismerni tudatlanságunkat azokban a dolgokban, amelyek meghaladják az embert. Az a döntő, hogy az ember magára figyeljen. Még ha birtokolná is egy szerzetes a csodás gyógyítás adományát, saját üdvössége felől akkor is rettegésben kellene élnie. Az ördög cselvetéseivel szemben csak egy segít: az alázat.

Piroska napja (január 18.)

Piroska napjához fűződik a mondás: "Ha Piroska napján fagy, negyven napig el nem hagy".

Fábián és Sebestyén napja (január 20.)

Január 20-án ünnepeljük Fábián és Sebestyén napját. Szent Fábián a 3. században élt, egy ideig pápa is volt. Szent Sebestyén ókeresztény vértanú, római császári testôrparancsnok volt, akit keresztény hite miatt 298-ban Diocletianus császár kivégeztetett. Ô a polgári lövészegyletek, a nyilasok és puskások védôszentje. A hagyomány szerint ez az elsô tavaszébresztô nap, ekkortájt kezdenek a fák mézgásodni, nedvet szívni.



Az ország Sebestyén-kultusza a pestisjárványokkal, a jószágvésszel függ össze. Amikor a járványok kialakulnak a nép hozzá imádkozik.
***
Szent Fábián
+Róma, 250. január 20.
236-ban a vértanú Anterus pápa utódaként került Péter székére. A római egyház papja volt, a hagyomány szerint Rómában is született. Korán kitűnt a vértanúk iránti tiszteletével és a katakombák körüli szolgálataival. Nem egy vértanút ő temetett el.
Pápasága az üldözések közti, aránylag békés időszakra esett. Így nyílt alkalma arra, hogy megszervezze a római egyház közigazgatását. A politikailag tizennégy kerületre tagolt várost Fábián pápa hét egyházi kerületre osztotta, s mindegyik élére egy fődiákonust állított, akiknek a hívek gondozására kellett felügyelniük. A betegek, özvegyek és árvák gondozása, a temetők és a liturgiával kapcsolatos teendők tartoztak hozzájuk. Külön figyelmet szentelt a katakombáknak: sok vértanú sírját rendbehozatta.
Az afrikai egyház vitáiba is beleavatkozott annyiban, hogy az eretnekségbe tévedt Privatus püspököt megfosztotta hivatalától. Egy zsinatot is összehívott, amely ítélkezett Origenész művei felett.
A hagyomány azt mondja, hogy ő hozatta Rómába Szardínia szigetéről Pontianus pápa maradványait, és Gallia első hét térítő püspökét szintén ő indította útnak.
Decius császár nem nézte jó szemmel a tevékeny és építő pápát. Szent Ciprián szerint egyszer kijelentette, hogy szívesebben látna a birodalom területén egy trónkövetelő vetélytársat, mint Rómában Fábián püspököt. Valóban elhangzott-e ez a kijelentés, nem tudjuk, de hogy a császárnak útjában volt, abból is látszik, hogy a 250-ben kiadott üldözési rendelet első áldozatai között Fábián pápa is vértanú lett.
Január 20-án ölték meg, és a Callistus-katakombában temették el. 1969-ig együtt ünnepeltük Szent Sebestyén vértanúval, mivel azonban az ősi liturgikus könyvek külön orációval emlékeznek rájuk, 1969 óta ismét külön van az ünnepük.
Cézáreai Euszébiosz beszéli el, hogyan történt Fábián megválasztása. Anterus halála után összegyűltek a rómaiak, hogy pápát válasszanak, de nem találtak alkalmas embert. Fábián pap a barátaival vidékről tért haza, s amikor megtudta, hogy éppen választás van, bement a gyűlésre. Korábban senki nem gondolt arra, hogy ő legyen a pápa, mikor azonban elvegyült a választók között, hirtelen egy galamb szállt le és a fejére telepedett. A jelenlévők isteni jelként fogadták, és megválasztották pápának.
***
Szent Sebestyén
+356.
Amikor Antal 251-ben vagy 252-ben megszületett Koméban, Közép-Egyiptom egyik falujában, a régi kereszténység éppen talán legsúlyosabb megpróbáltatását élte át. Decius császár (249-251) restaurációs politikájának megfelelően keresztényüldözést indított, amely az egész Római Birodalomra kiterjedt.A következő évtizedekben, egészen 313-ig, amikor Konstantin császár kiadta a milánói türelmi rendeletet, a kereszténység vállalása életveszélyt jelentett. Aki meg akart maradni kereszténynek, annak állandóan készen kellett lennie a vértanúságig való helytállásra.
Antal jómódú házban nőtt föl. Amikor húsz éves lett, meghaltak szülei, és ráhagyták a családi örökséggel való gazdálkodást és a húgáról való gondoskodást. Egy alkalommal a szentmisén az igehirdetésre figyelve hirtelen belévágott a fölismerés, hogy neki szól az, amit a lektor Máté evangéliumából éppen olvasott: "Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között... Aztán gyere, és kövess engem!" Az ige nem volt ismeretlen előtte, de az ifjú Antal úgy érezte, hogy akkor és ott hangzik el először, és egyenesen a szívébe kiált. Olyan ellenállhatatlan ereje volt a szónak, hogy követnie kellett. Eladta a családi birtokot, és ami nem volt szükséges a húgáról való gondoskodáshoz, a szegényeknek adta. Azután megkezdte az új életet, amelyről még nem is sejtette, hová fogja őt vezetni.
Az aszkétákhoz hasonlóan visszavonult a hétköznapi élettől, és teljesen a vallásos gyakorlatoknak adta át magát, elsősorban a zsoltár-imádkozásnak. Kezdetben még a falu közelében lakott. Aztán hamarosan a líbiai sivatagban egy sziklasírban húzta meg magát, majd később egy omladozó kastély romjai között. Egy barátja hordta neki a nélkülözhetetlen szűkös eledelt. Ettől eltekintve minden összeköttetést megszakított a külvilággal. De minél inkább eltépte a földi ragaszkodások kötelékeit, annál elviselhetetlenebb lelki támadások érték. Antal pedig - az apostol intelmének megfelelően - "Isten teljes fegyverzetét" öltötte magára, hogy "a sátán cselvetéseinek ellenállhasson" (Ef 6,11). Így ő lett a győztes. Amikor végül húsz év után ismét az emberek közé ment, úgy jelent meg előttük, mint bölcs férfi, aki "ismeri a mélységes titkokat és telve van Istennel" (Antal élete). A szigorú önsanyargatások ellenére nem tört össze a teste. Arcán azoknak a hatalmas tapasztalatoknak fénye tükröződött, amelyek bensőleg átalakították.
Mindenfelől özönlöttek hozzá az emberek, akik imáiba ajánlották magukat, vagy szerzetesi életet akartak élni az ő vezetése alatt. A világ elől menekülő remetéből a "szerzetesek atyja" lett. Ez még nem volt a szerzetességnek az a formája, amely később Pakhomiosz kezdeményezéséből kialakult. Mert jóllehet számos tanítvány sereglett Antal köré, ő sohasem fogta össze őket olyan tartós közösséggé, amelynek közös szabályzata van. Az a szerzetesi szabályzat, amely a neve alatt ránk maradt, valójában későbbi korból származik.
Bármennyire szerette is Antal a sivatagot és az Istenben elmerült magányos életet, abban semmi sem akadályozta meg, hogy az emberek közé menjen, ha a kereszténység napi problémái úgy kívánták. Ez történt, amikor Maximinus Daja császár idejében (308 táján) az alexandriai börtönökben sínylődő hitvallókat erősítette a hitükért vívott harcukban. Egy másik alkalommal, élete vége felé, püspök-barátja, Atanáz kérésére ment a fővárosba, hogy nyilvánosan föllépjen az ariánusok ellen. De ezt igazolja a már említett vonzerő is, amelyet Antal a lakosság minden rétegére gyakorolt, föl egészen a magas klérusig és a császári udvarig. Maga Konstantin és gyermekei is leveleztek vele.
90 éves elmúlt már, amikor útra kelt, hogy szemtől szemben láthassa a másik nagy remetét, Pált. Találkozásukat Szent Jeromos leírásából ismerjük.
356-ban halt meg Antal, 105 éves korában. A sírja - mivel kérte testvéreit, hogy titokban temessék el - 200 éven át ismeretlen volt. 561-ben megtalálták, ereklyéit Arles-ban, a Szent Julien-templomban őrzik. A koptok és a szírek remetéi Szent Antal fiainak tekintették magukat. Franciaországban a 11. században alapítottak egy betegápoló társulatot, melyből az antonita rend fejlődött ki. Két nemes férfi, apa és fia anyarozstól megbetegedett, és Szent Antal ereklyéjétől meggyógyult. Hálából kórházat építettek és ápolták a hasonló bajban szenvedőket. Mivel Szent Antal az anyarozs okozta gyulladás ellen hathatós közbenjárónak bizonyult, magát a bajt Szent Antal tüzének nevezték. Antalt a tizennégy segítőszent között is tisztelték.
Antal szellemi útját, vallás-erkölcsi törekvéseit a megalkuvást nem ismerő határozottság jellemezte, ugyanakkor minden volt, csak nem rajongó, vagy a valóságtól idegen álmodozó. Bár radikális követelményeket állított föl magával szemben, meggyőzően józan és szerény volt. Ismerte az ember előtt álló határokat: Isten titkainak és döntéseinek kifürkészése nem a mi dolgunk. Jobb beismerni tudatlanságunkat azokban a dolgokban, amelyek meghaladják az embert. Az a döntő, hogy az ember magára figyeljen. Még ha birtokolná is egy szerzetes a csodás gyógyítás adományát, saját üdvössége felől akkor is rettegésben kellene élnie. Az ördög cselvetéseivel szemben csak egy segít: az alázat.

Ágnes napja (január 21.)

Ágnes napja varázslónap. Topolyán, ha kivezetik az istállóból a lovat e napon, összeszedik a patájából kihulló trágyadarabokat, a tyúkok fészkébe teszik, hogy sokat tojjanak, majd később elkotoljanak, és jó kotlók legyenek.

Időjárásjósló nap, a régiek megfigyelése szerint, ha ezen a napon derült az idő, akkor jó termés lesz az évben. E napon böjtölve, és néhány egyéb előírást követve a lányok megálmodhatják jövendőbelijüket.
***
Szent Ágnes
+Róma, 304. (?)
A 303--305 közötti években az utolsó nagy üldözési hullám szakadt a Római Birodalom keresztényeire. Diocletianus császár úgy vélte, hogy restaurációs politikája keretében föl kell számolni a kereszténységet. Sokan nem állták ki a hitnek ezt a próbatételét, mások viszont megkapták az erősség ajándékát, hogy vérükkel tegyenek tanúságot hitük mellett.
Szent Ágnes származása és élete felől semmi biztos adatot sem ismerünk. A szentek naptára szűznek és vértanúnak nevezi, halála évének 304-et számítják. A mintegy ötven évvel később összeállított vértanújegyzék megemlíti a nevét. Damasus pápa verses sírfelirattal dicsőítette Ágnest (366 és 384 közt), Ambrus milánói püspök néhány évvel később beszél róla (De virginibus I, 12; De officiis I, 41, 203), Prudentius, a hispániai költő pedig hosszú verssorokat szentel neki (Peristephanon 14).
Római Ágnes fiatalon áldozta életét keresztény hitéért. Nem világos, hogy lefejezték-e vagy megégették. Vértanúsága pontos idejéről hallgatnak a források. Már nem tudjuk kideríteni, hogy honnan merítik a legrégibb tanúk tudásukat. Római helyi tradíció őrizte meg a szent szűz, Ágnes vértanúságának hagyományát. E tradíciót a 4. század vége felé rögzítették írásban, s később káprázatos, meseszerű legenda szövődött köréje.
Sajátos jellegű tanúbizonyság viszont Szent Ágnes emlékhelye a római Via Nomentánán. Ezen a helyen Konstantin császár leánya, Konstantina bazilikát emeltetett, és hozzáépíttette saját mauzóleumát. Ez az építkezés a helyi hagyomány mellett szól: a régi egyházban szokásos volt ugyanis, hogy vértanúsír közelében választottak temetkezési helyet (depositio ad sanctos), és a szent közbenjáró erejébe vetett hitről tanúskodik.
Bár a szent nevén kívül más alig volt ismeretes, Ágnes a hitnek és a tiszteletnek köszönhetően nagy szentté lett. Nevét fölvették a mise római kánonjába. Egyházatyák és szónokok fáradhatatlanul hirdették e vértanú szűz dicséretét.
Ünnepét kezdettől fogva január 21-én ülték, mert a Depositio Martyrum szerint ezen a napon temették el.
A keresztény nép többféle változatban ismerte Szent Ágnes hősi halálának elbeszélését. Az egyik:
A mély börtön ajtajából néhány nőt lökdöstek elő, akiknek szemében leplezetlen félelem tükröződött, amikor a kínzás színhelyét megpillantották.
A kapitány szeme megakadt egy leány arcán. Alig lehetett több, mint 12 éves, és ő volt az egyetlen, akinek arcán a félelemnek nyomát sem lehetett fölfedezni.
A kapitány csodálkozott a fogoly fiatalságán, és a nevét kérdezte.
- Ágnesnek hívnak.
- Biztosan tévedés lesz, hogy idehoztak. Nyilván kényszerítettek, hogy részt vegyél a keresztények imáján.
- Nem, kapitány, senki sem kényszerített.
A férfi segíteni szeretett volna Ágnesnek. Egyszerűen semmi kedve sem volt már a véres ügyekhez. Most azonban irtózatos indulatba jött ekkora bátorság láttán. Odakiáltott a katonáknak:
- Kötözzétek a cölöphöz! Ő lesz az első. Gúnyolta az isteneket és a császárt!
Amikor Ágnes a cölöpnél állt, így szólt a kapitányhoz:
- Kapitány, nem akartalak megsérteni. Segíteni akartál rajtam. De majd segít nekem az én Istenem, aki hatalmasabb, mint te és a császárod!
A kapitány dühöngve a korbácsért nyúlt. Az első suhintás süvítve fütyült végig a levegőben.
- Állj meg, kapitány! - hangzott a kiáltás az udvar másik oldaláról.
Egy megtermett katona lépett elő, aki rettenthetetlenségéről volt ismert, és emiatt a császár már többször megjutalmazta.
- Add nekem feleségül! Van neki bátorsága! Éppen hozzám illik. - mondta.
Az volt ugyanis a szokás, hogy egy nő megszabadult minden büntetéstől és kereszténysége megtagadásának számított, ha egy katona feleségül kívánta.
A kapitány odafordult a lányhoz:
- Egyik legjobb katonám kíván feleségül. Ha elhagyod a keresztények őrült hitét, elengedlek.
A katonák szeme a lányra szegeződött. Ágnes hallgatott. Még két másik katona lépett elő:
- Ha ő nem tetszik neki, mi szeretnénk elnyerni.
- Igazán mind megbolondultatok, vagy keresztények lettetek! - kiáltotta a kapitány. Villámló szemmel fordult a lányhoz:
- No, válassz, melyiké akarsz lenni?! Pompás választási lehetőség áll előtted. Ilyen még egy asszonnyal sem történt e falak között!
- Azé akarok lenni, aki engem először választott: Istené!
Erre vége szakadt a kapitány türelmének. Így kiáltott:
- Le kell fejezni, mégpedig azonnal! Rajta!
De senki sem mozdult. A kapitány ekkor a haragtól vörösen adott parancsot azoknak, akik a leányt feleségül kérték:
- Te lefejezed, te segítesz, a többiek meg elintézik a többi tennivalót!
A katonák törvénye pedig az engedelmesség.
Ezen a napon perzselően sütött a nap Róma tetői fölött. A vízhordóknak verejtéktől csillogott a hátuk, de a katonák szemében könny csillogott. Ilyen mindaddig nem történt Rómában.

Vince napja (január 22.)

A szőlősgazdák egyik védőszentjének napja. Népi megfigyelések szerint olvadás esetén jó bortermésre lehet számítani, ezt egy mondás is kifejezi: Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince.

A drávaszögi falvakban úgynevezett vincevesszőt vágtak, amit a szobában vízbe állítottak. A kihajtott vesszőkből jósolták meg a következő év termését. A gazdák szerint ezen a napon sok bort kell inni, hogy bő legyen a termés. Az időjárás is meghatározó volt, például szép, napos idő esetén jó bortermést reméltek, rossz idő esetén viszont rossz bortermést jósoltak.

Bálint Sándor néprajzkutató említi, hogy Vincét "ősidőktől kezdve úgy tisztelték, mint aki legyőzi a tél sötét hatalmait és előkészíti a lassan közeledő tavasz útját. Nevének a vinum=bor szóval rokon hangzása magyarázza, hogy a szőlőművesek Vince névnapjának időjárásából a következő bortermésre szoktak jósolni." Vince a szőlősgazdák napja, többfelé vidáman ülik meg ünnepét, mert azt tartják, hogy ez a nap a "szőlővessző pálfordulója".

Hetekkel előbb megbeszélik a gazdák, kinek a szőlejében ülik meg a Vincét. A megbeszélt napon szalonnát, kolbászt, hurkát, kenyeret csomagolnak, és szánkón a hegyre mennek a legtávolabbi szőlőbe. Mulatozás közben természetesen a borosüveg is kézről kézre jár. Evés után gömböcöt (lásd: Kisgömböc meséje) akasztanak egy tőkére, hogy a gömböchöz hasonló nagyságú fürtök teremjenek. Mielőtt hazamennek, vincevesszőt metszenek, és nótaszóval vonulnak haza a dombról.

A szőlővesszőket a meleg szobába öblös szájú üvegbe helyezik. Ha ezek kihajtanak, akkor nem fognak elfagyni a szőlőszemek. Vince időjárását mindenütt figyelemmel kísérték a szőlősgazdák.

***

Szent Vince

+304.

Vince a korai keresztény idők azon szentjei közé tartozik, akiknek történeti valósága kétségtelen, de életükről és halálukról alig van megbízható híradásunk.

A legendás Passio S. Vincentii levitae (Szent Vince diákonus kínszenvedése) szerint Vince a spanyolországi Huescából származott. Szent Valerius, Zaragoza püspöke oktatta a szent és a profán tudományokban. Miután diákonussá szentelték, Vince mint segítőtárs és diákonus magára vette mindazokat a tennivalókat, amelyeket püspöke öregsége és hiányos beszédkészsége következtében nem tudott ellátni. Amikor Diocletianus császár alatt kitört a nagy üldözés, Valencia kegyetlen helytartója azzal akart tekintélyt szerezni magának, hogy a császári parancs végrehajtását a püspökön és diákonusán kezdi. Bilincsbe verve Zaragozából Valenciába vezették őket, és ott 304 táján mindketten elszenvedték a vértanúságot.

Az ősz püspök a bántalmazások következtében hamarosan kiszenvedett, Vince azonban a borzalmas kínzásoknak egész sorozatát volt kénytelen elviselni. Amikor végre meghalt, a helytartó - aki túl gyorsnak találta Vince halálát és kevésnek a szenvedését - még a halotton is ki akarta tölteni bosszúját. Megtagadta tőle a temetést: kidobták testét a szántóföldre, hogy kutyák és madarak falják föl. De egy nagy holló - Isten küldte! - megvédte a holtat. Végül a tetemet zsákba varrták, és kövekkel súlyosbítva a tengerbe vetették. Ekkor a tenger hullámai újra meg újra a partra sodorták a szentet, míg egy keresztény meg nem találta és illően el nem temette.

A szent kultusza elsősorban a latin egyházban ősi. Így a spanyol vértanú-diákonus neve ama kevesek közé tartozik, akik be vannak jegyezve Polemius Silvius kalendáriumába, valamint a karthagóiba. Nem volt az egész birodalomban egyháztartomány, amely Szent Vince ünnepét meg ne ülte volna. Szent Ágoston több prédikációt mondott a szent tiszteletére, minden martirológium megemlíti, és Rómában három templom viseli a nevét.

Szent Vince azonban elsősorban ünnepének dátuma (január 22.) következtében lett népszerű mint időmeghatározó szent, különösen a szőlősgazdák körében. Máig sok nyelven használatos még a régi paraszti mondás: "Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince". Hogy szentünk a bor patrónusa lett, annak oka nagy valószínűséggel nevének népies etimológiája: Vin-Cent (százszoros bor). Franciaországon kívül a keresztény bortermelők Elzászban, Dél-Németországban és Ausztriában részesítik tiszteletben. Párizsi borkereskedő-társulások még a barokk időkben is verettek olyan pénzt, amelyen egyéb szentekkel együtt Vince is látható.

A vértanú diákonus életének eseményeiről csak a hívő hagyomány szolgál elbeszéléssel. A Legenda aurea (Aranylegenda) a maga módján tanúságot tesz szentünk erős szókimondásáról.

A bírónak ezt mondta: "Te, a halál papja, csak kőből faragott isteneket tudsz imádni. Mi azonban a világosság élő Istenét imádjuk és ezzel megvalljuk az egyedül igaz és egyetlen Istent, valamint az Ő Fiát, Jézus Krisztust."

Félelem nélkül nézett szembe Vince a kínzásokkal: "Rajta, zúdítsad csak rám minden gonoszságodat, amelyet a gonosz lélek sugall neked: Látnod kell majd, hogy Isten segítségével erősebb leszek a szenvedésben, mint te a kínzásban."

Amikor a hosszú kínzás után a hóhér karja fáradtan lehanyatlott, így szólt hozzá a megkínzott: "Mitől lankadt el a kezed? Bíró, tévedsz! Azt véled, hogy kínzol engem, amikor összeszabdalod tagjaimat, melyek előbb vagy utóbb úgyis elenyésznek. Él azonban bennem valami, amit nem tudsz hatalmadba keríteni, és ami kigúnyol téged, mert nem vagy képes hozzáférni!"

"Nem kívánom, hogy szenvedésemet csökkentsed, de azt el kell ismerned: alulmaradtál mindabban, amit csak velem elkövettél."

Amikor még a a természet erői is védelmezték a vértanú meggyalázásra kidobott testét, a kétségbeesett bíró fölkiáltott: "Hát még a halálban sem tudom legyőzni!?" Ebben az értelemben mondta később Szent Ambrus Vincéről: "Megkínozták, összeszurkálták, megkorbácsolták és megégették, legyőzni mégsem tudták!"

 

Pál napja (január 25.)

Ezt a napot pálfordulónak is nevezik, arra a bibliai történetre utalva, mely szerint a Jézust üldöző Saul (1)ezen a napon tért meg, és innentől Pál apostol néven emlegetik. Pál fordulása termésvarázsló -, de főleg jósló nap. A szép, derült idő sokfelé azt jelentette, hogy még hosszan tartó hidegre lehet számítani. Általános hiedelem szerint Pál fordulásakor a tél ellenkezőjére fordul, vagy jégtörő, vagy jégcsináló lesz. Ha az ember meglátja az árnyékát, hosszú télre kell számítani. Az állatok is jelezték e napon az időt. A medve ugyanis, ha e napon kijön a barlangjából, jó idő lesz. Termésjósló jelek is felfedezhetők e napon. Az egész napi jó idő pl. jó termést jelent. "Ha Pál napján fúj a szél, szűk szénatermés várható." Ha ez a nap ködös, az a jószág pusztulására figyelmeztet. Topolyán nem elégedtek meg a regulák jóslataival, ők maguk vallatták meg a jövőt. Pálpogácsát sütöttek. Életkor szerinti nagyságban annyi pogácsát készítenek, ahány családtag van. Mindegyik pogácsába egy-egy lúdtollat tűztek. Ha sütés közben valaki pogácsáján megégett a toll, akkor halál várt rá az évben, ha pedig megpörkölődött, akkor valami betegség leselkedett az illetőre. *** (1) A bibliai Pál zsidó szülôk gyermekeként körülbelül Jézus Krisztus születésével egy időben látta meg a napvilágot a kis-ázsiai Tarzus városban. Pál eredeti zsidó neve Saul volt. Saul Jeruzsálemben fanatikus keresztényüldöző lett, egy alkalommal felhatalmazást kért a jeruzsálemi papi fejedelemtől, hogy Damaszkuszban összeszedhesse a keresztényeket, és bilincsbe verve Jeruzsálembe, a főtanács elé vihesse. Nem messze Damaszkusztól azonban látomása volt. Hatalmába kerítette a Jézus személyéből és tanításaiból áradó igézet: hirtelen mennyei fény villant körülötte, erre Saul a földre borult, és hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: "Saul, Saul, miért üldözöl engem?" Ő pedig megkérdezte: "Ki vagy, Uram?" Mire ezt a feleletet hallotta: "Én vagyok Jézus, akit te üldözesz". Saul remegve kérdezte: "Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjek?" Erre azt a választ hallotta: "Kelj fel és menj be a városba, ott megmondják majd neked, mit kell cselekedned." Saul a különös élmény hatására megtért, és a kereszténység nagy térítő apostola lett. Megtérésének Krisztus új szószólójaként névcserével adott nyomatékot: a Pál nevet vette fel, innen ered a Pál-fordulás kifejezés. nyomatékot: a Pál nevet vette fel, innen ered a Pál-fordulás kifejezés.

 

 

 

A világ mely részéről látogatja/látogatod honlapomat?
 

 

 

Büszke vagy a magyarságodra a kultúrádra, a rengeteg népi értékeinkre?

Csatlakozz hozzánk, magyaroktól-magyaroknak egy facebooktól független közösségi oldalhoz!

Ha igaz magyar embertől

vásárolna

     Lilianatura

Megjelent a Trianon Múzeum 2021-es falinaptára, amely a hagyományokhoz hűen konkrét tematika köré épül.A 2021. évi naptár az Ez a föld a mienk  címet viseli.

 

 

 

 

 

 

 

pontSIC - kampány a .sic legfelsőbb szintű domaintartományért

Copyright © 2021 Balagelapja- HAZÁNKÉRT,NEMZETÜNKÉRT,MEGMARADÁSUNKÉRT. Minden jog fenntartva. Designed by JoomlArt.com.