A Miatyánkról
(Borbíró Hugónak)

Leírok most egy nagy vallomást,
Mi bordáim közt szúrt és bántott,
Magasztos keserű harcokban
Elfelejtettem a Miatyánkot.
Sokat szaladtam kenyér után,
Virágot vittem hamis nőnek,
Harcokba öltem minden percét,
Kopottan a rövid időmnek.
Pedig tanultam én egy imát,
Azt a bizonyos Miatyánkot,
Mikor még apró gyerek voltam
És jobbnak hittem a világot!
Anyám tanított imádkozni,
A fele imát elfeledtem,
Nagyon bántott, hogy értékemet
A korcsmában mérlegre tettem.
Ültem a vastag dohányfüstben,
Bor mellett, mint ki ún világot,
Egy emlék vállon érintett, hogy
Tudom - e még a Miatyánkot?
Ó, hogyne, hogyne, felelt vissza
A hetyke, buta gőg belőlem.
Elkezdtem az imát mondani,
Beláttam, hogy messze vetődtem.
Ezer vers nyüzsög a fejemben,
Sok dicsőséges drága holmi,
De nem tudom a Miatyánkot,
Jaj, nem fogok - e meglakolni?

Ha nem is járok a templomba,
Illő lenne az imát tudni,
Hű, igaz elmondása után,
Kevesebb sóhajjal aludni.
Otthagytam a pohár boromat,
Kimentem a pesti utcára,
Rongyokban jött egy kis ovodás,
Látszott, hogy proletár leánya.
"Gyere kis húgom, add a kezed,
Jó helyre hívlak én, korcsmába,
Szegénylegénynek haláláig
Ott van a főhadiszállása.
Nem kínállak meg pálinkával,
Ki nemrég jöttél a világra,
Kislánynak nem való a méreg,
Téglát nem dobok ibolyára.
Kapsz csokoládét, mit a szemed
Eddig csak kirakatban látott,
Csak mond el nékem szegény kislány,
Az ölemben a Miatyánkot!
Ráültetlek a térdeimre,
Napszámpénzt is kapsz félórára,
Rádszánom egy versemnek árát,
Csak taníts meg a Miatyánkra.
No, ne félj tőlem kis apróság,
Nem rossz ez az őszülő bácsi,
Szükségem van rád, nagy szükségem,
Ki kell egy hibát korrigálni.
A szóban forgó imát tudom,
De itt - ott kihagyok belőle,
Gyere kis húgom a karomba,
Ölelő, tüzes temetőbe...

A keserű mesének vége,
Kislányt bevittem a korcsmába,
Ki napszámpénzért megtanított
Az elfeledett imádságra.
Elment, utána néztem, amint
Hullócsillagra szokás nézni,
Ezután imanemtudás közben
Nem fogom magam tetten érni....

Hitetlen Tamás vallomása

Én nem vagyok csupán a költő,
Nép is vagyok, egy emberöltő,
Tanú és nagybizonyság arra,
Hogy rájár a rúd a magyarra...

Rájár a rúd a magyarra,
De csupán a poros pórra,
Kaszttá elítélt bús parasztra,
Rájár a rúd ma a magyarra...

Rájár a rúd ma minden pórra,
Szántóvetőre, aratóra,
Egész országot eltartóra,
Rájár a rúd ma minden pórra...

Én már Hitetlen Tamás lettem,
Ki urakban eddig sem hittem,
Most egy lépéssel tovább mentem,
Hitetlenségben hívő lettem...

Politika az nem kurucság,
Nem lelkiség és nem igazság,
"Úri huncutság", öncélúság,
Ordított délibábhazugság...

Igérnek itt az árva népnek,
A vadvirágok testvérének,
Én már Hitetlen Tamás lettem,
Nem látója az ébredésnek...