A Horthy-rendszer jobb megértéséhez

Az iskolai tankönyvekben és oktatásban teljesen hamis képet festenek arról az alig 25 éves korszakról,amely meghatározó volt a Trianon-i nemzetgyilkosság után.A kommunista-marxista-zsidó történészek még mindig tömény hazugságokkal próbálják beállítani ezt a korszakot.E tanulmányban fontos részleteket és összefüggéseket ismerhetünk meg,s ezáltal árnyaltabb képet kapunk erről a sok ellentmondással terhelt korszakról.

1945 után a hatalomra került kommunista-rendszer a saját bűneinek eltussolásának céljából kíméletlen harcot indított a háború előtti Horthy-rendszer ellen.Teljesen kiirtották az ország vezető erejét és közben meghamisították a történelmi valóságot.Állandóan azt sugallták,hogy a Horthy-Magyarország politikai berendezkedése militarista,fasiszta,kizsákmányoló,elnyomó,elmaradott,feudális viszonyokat fenntartó,kapitalista rendszerű ország volt.Így a tudatlan és megfélemlített,félrevezetett lakosság szemében egyáltalán nem tűnt fel a sokkal rosszabb kommunista-rendszer által elkövetett rablások,gyilkosságok,internálások,börtönbe zárások törvényesítése.Természetesen ez a rágalom nem volt igaz a Horthy-rendszerre,de még ma is ez az uralkodó nézet.Ma már alig vannak olyanok,akiknek meghatározó élményei vannak abból a korból,ezért az emberek minden hazugságot elhisznek.

A HORTHY-KORSZAK BERENDEZKEDÉSE

Teljesen angol mintára történt az államberendezkedés.(Ne felejtsük el,hogy 1919-ben,a vörös terroristák elmenekülése után,angol,amerikai,ANTANT-ellenőrző bizottság volt jelen a románok által megszállt országban.A szerk.) Konzervatív nemzeti-keresztény politikát folytató kétkamarás (Alsóház,Felsőház) parlament működött,többpártrendszerű,demokratikusan megválasztott képviselőkkel.Az államforma,akárcsak angliában királyság volt,de ennek visszaállítása nálunk szükségszerű volt,a vörös köztársasági rémuralom után.A közigazgatásban a megyék,a járások,a községek,a megyei jogú városok,törvényhatósági joggal rendelkeztek.Az oktatás a kor színvonalának megfelelő volt,egytől hat elemi osztályig,az egyházak hatáskörébe tartozott,amelyek biztosították a nemzeti-keresztény szellemű és erkölcsű oktatást és nevelést.A felsőbb iskolák részben egyháziak,részben államiak voltak.Az oktatásban a haza iránti elkötelezettséget,a családok tiszteletét és a jó fizikai állapotot megfelelő szempontok alapján biztosították.Célként szerepelt az ifjúság állandó felügyelete,hogy egészséges testű és szellemű nemzedék nőjjön fel.Akik így nevelkedtek,azok később a munkában is megállták a helyüket.

A GAZDÁLKODÁSRÓL

Az I. világháborút követő kommunista diktatúra tönkretette az országot.A román megszállás pedig az ország teljes kirablásával ért véget.A TRIANON-i szerződés pedig az ország területének és lakosságának 2/3-át,iparának 90%-át más országoknak ítélte.Ezzel egy időben a megszállt területekről 300.000 létszámot meghaladóan menekültek,települtek a megcsonkított anyaországba.El lehet képzelni,hogy milyen magas volt akkor a munkanélküliség százaléka.Mindezekre még jött az 1927-től 1936-ig tartó gazdasági válság,amely szintén a katasztrófa szélére sodorta a még korábban gazdaságilag erős államokat is.Ezek a tények szabták meg az ország gazdasági menetét.Mindezek ismeretében lehet látni,hogy a gazdálkodást a munkaerő piachoz kellett igazítani.Így volt ez az egész országban,természetesen itt Nagyrábén is (Hajdú-Bihar-megye).Vannak emberek,akik kifogástalanul tudnak dolgozni,csak nem önállóak,hanem irányítani kell őket.Ezek voltak a mezőgazdasági cselédek,hónaposok,napszámosok,tizedin aratók,stb.Természetes,hogy ezek a munkavállalók anyagiak híján nem tudtak önálló gazdálkodást folytatni.Nem volt földjük,műhelyük,eszközük.

Ezek részére volt a nagybirtok-rendszer.Ahol mindenki,beleértve az iparosokat is,a saját egyéniségüknek megfelelően találtak munkát.Egy ilyen uradalomban meg lehetett találni gépészeket,kovácsokat,kerékgyártókat,kőműveseket,kocsisokat,béreseket,tehén és sertéspásztorokat,juhászokat,csőszöket.Vagyis ugyanazok a munkakörök voltak mint később a TSZ-ekben.Azonban a kettő között volt több külömbség is.Amíg az uradalmi cselédek megfelelő bért(kommenció) kaptak,addig a TSZ-dolgozók csak munkaegységeket,amely az uradalmi cselédek bérének ha tizedét elérte.A kommunista TSZ-ekben évtizedeken át fillérekért dolgoztak az emberek.Nagyrábén(Hajdú-Bihar megye) három nagy uradalom volt.Pernyés káptalan birtok 6 ezer kh területtel,a két Echerolles testvér összesen 6 ezer kh területen gazdálkodott.(Amíg a cselédek önkéntesen vállaltak munkát,ahol gondolták,addig a TSZ-ekbe fizikai,sokszor fegyveres erőszakkal verték be a magyar parasztokat,gépeiket,jószágaikat erőszakkal elvették,a végén még nyugdíjat se kaptak.Nagyon sok magyar paraszt az öngyilkosságba menekült,az erőszak miatt.)

PERNYÉS

Volt egy főintéző,egy segédtiszt,két fő gyakornok.A munkacsapat vezetői:gazda,ispán,pallér.Továbbá:juhász,kondás,számadó,első kocsis,béres,főgépész.Kb. 300 cseléd,300 hónapos munkás,az idénymunkának megfelelően napszámosok,6-7 aratóbanda,kb. 60-70 emberrel.Ők voltak aratás után a csplősök.A gazdasághoz mérten több ezer juh,száz szarvasmarha,több ezer sertés,legalább 50 ló és 50 ökrösfogat.Gépek:négy szántó gőzgép,5 traktor,7 gőzcséplőgép,ekék,boronák,vetőgépek,elevátorok,bálázók,szecskavágók,répavágók,morzsolók,magtárgépek.13 km lóvasút,egy mozdony.Istállók,ólak,magtárak,műhelyek.Termeltek:búzát,árpát,kukoricát,rozsot,zabot,takarmányt,ipari növényeket(mák,napraforgó,cirok,len,kender,cukorrépa,ricinus,takarmányrépa,borsó,köles,stb.)

A BÉREK

Úgy a cselédek,mint a hónaposok a bérüket részben természetben,részben pénzben kapták.Ezek után járt még különböző szociális juttatás is.Egy cseléd éves bére 18-24 mázsa búza,6-10 mázsa árpa,24 kg szalonna,24 kg só,24 l petróleum.A búzát megőrölve,hazaszállítva kapták.Teljes évi fűtés,ingyen szolgálati lakás.Minden év tavaszán a tatarozáshoz ingyen mész.Ingyen orvos és patika.Országos vásárok alkalmával ingyen fuvar.Aki a községbe akart jönni valamit venni,akkor a heti kétszeri fogattal bejöhetett.Minden cseléd tarthatott az uraság legelőjén egy cselédkondás őrzésével két anyakocát süldőivel.Ez 12-14 sertés.A tehenész tehéntartást,a juhász juhtartást,a kondás sertéstartást kapott az uradalom takarmányából.Az iparosok minden reggel 2 l tejet kaptak bérbe.Minden cseléd egy hektár kukoricaföldet elvetve,meghuzatva,hazaszállítva.200 öl veteményföldet is kaptak.Disznóöléskor annyi szalmát,ami kellett a perzseléshet,odaszállítva.Ezeken felül rendkívüli esetben ingyen fogatot,pl.orvoshoz vagy kórházba.A pénzbeli fizetés havi 8-20 pengő volt.

A műhelyek a kornak megfelelően voltak szerszámmal és szerszámgépekkel felszerelve.Mind a három uradalom műhelye rendelkezett esztergapaddal,fúrógépekkel,lánghegesztővel.Mind a három uradalom központi tanyája mellett rendelkezett egy-egy kistanyával is, ahol a cselédek is laktak ,és voltak megfelelő ólak,istállók.Ezeket egy-egy tanyagazda igazgatta.Az uradalmak tartottak még megfelelő csőszöket,szérűskert gondozókat,virág,és gyümölcskertészeket.A termények tárolására több magtár és góré épült.

(A Horthy-korszakban még megvolt a magyar parasztság évezredes gazdálkodási hagyománya,lehetősége.A korszak legjobb agrárállama voltunk,jelentős exporttal.Minden szegénység ellenére is a magyar parasztságnak és munkásságnak sokkal jobb sorsa,életszínvonala és létbiztonsága volt,mint az 1945 utáni szovjet mintájú kolhoz-rendszerekben.)

AZ ECHEROLLESEK

Mindkét uradalom tartott kb. 50-50 cselédet szolgálati lakással,hasonló bérezéssel és juttatásokkal.A gépi felszerelés is hasonló volt mint Pernyésnek csak hát kevesebb 2-2 szántó traktor,2-2 garnitura gőzcséplő berendezéssel.A belső gazdaságát 1 fő számtartó és később egy egyszerű,de jó képességgel rendelkező gazda irányította.A külső Füsti-uradalmat a fiatal Gilbert irányította,aki mezőgazdasági egyetemet végzett.

A FÖLDTULAJDONOSOK,KIS ÉS NAGYGAZDÁK

Ebben a csoportban azok tartoztak,akik rendelkezetek némi földtulajdonnal,1-5 kh-al a kisparaszti törpebirtokosok.10-30 kh volt a középparasztoknak és kb. 100 kh a nagygazdáknak.Ezek a földbirtok nagyságához viszonyítva a családi munkaerő mellett tartottak 1-2 cselédet is és,ha volt tanya a birtokon,akkor ott lakott a cseléd ingyen.Természetesen a mezőgazdasági munka mellett a tanyán lévő állatokat is gondozta.3-10 kh gazdaság nyáron aratókat is szerződtetett.A fizetés nagyjából azonos volt az uradalmiak fizetésével.Akár az uradalomnál vagy bármely gazdánál kisebb eltéréssel,a napszámosok napibért kaptak pénzben.A munka jellege döntötte el,hogy ki milyen korú és milyen munkára volt alkalmas,és a bér ahhoz volt szabva.A 8 éves gyerek már lehetett libapásztor.10-12 éves gyerek már könnyű munkára 50 fillért kapott.(1 L tej 2 fillér volt.)

Akkor az volt az irányzat,hogy a gyerek minél hamarabb szokja meg a munkát.Érezze azt,hogy ő is felelős személy.Az így nevelődött gyerek már 16 éves korára felnőtté vált.Itt Rébén a renyési és a füsti uradalom mivel a falutól távol volt,költségükre iskolát tartott fenn.A tanító ott lakott és a bérezést is az uradalomtól kapta,minden juttatással együtt.Ma már mindezekből vajmi kevés maradt.Mivel mind a három uradalom katolikus vallású volt,rendszeres mise volt minden vasárnap és ünnepnap.A reformátusok részére du. volt istentisztelet.A lelkész ki- és visszaszállítását az uraság kocsival intézte.Mivel Nagyrébén mind a három uradalom nagyon kötődött a katolikus valláshoz,így természetes a cselédség is igyekezett e valláshoz tartozókból összeállni.Azért voltak más vallásúak is.

Néhány szó a feles,harmados földművelésről,bérlésről,tizedes aratásról.Voltak olyan földbirtokosok akik meghatározott időre és meghatározott bérért a birtokukat bérbe adták.A bérleti díj pénzben lett elszámolva.Voltak olyan kisbirtokosok is,akik a pénzükön földet vásároltak,de más foglalkozást űztek és a földműveléshez nem rendelkeztek eszközökkel,így azt bérbe adták vagy odaadták feles művelésre.A falusi tanítók ha nősültek,igyekeztek olyan lányt elvenni aki földet örökölt.Itt is az volt,hogy a tanító az iskolában tanított és az örökölt vagy javadalmazásban kapott földet odaadta felesművelésre annak akinek volt megfelelő eszköze,igavonó jószága,de kevés volt a munkaerejéhez mérten a saját földje.Hiszen megfelelő jószággal,eszközzel,egy-két fiával 40 holdat is meg tudott munkálni.Korábban említettem a tizedinaratókat is.Ezek az aratók úgy a munkaadó uradalomtól,mint a kisgazdáktól kaptak egy hektár tengeri földet,harmados kapálásra.Ezt az arató kézzel megkapálta és betörte.A huzatást és hazaszállítást a gazda végezte ingyen.Echeroles uradalomban volt olyan is,hogy az arató kapott egy hektár rétet kaszálni,gyűjteni harmadába vagy negyedibe.Mint minden gazda ezt hazaszállította.

Tavasszal,mielőtt a jószágokat ki akarták hajtani a legelőre,előtte a legeltetési bizottság gyerekeket hívott napszámba.Ezek a gyerekek szerszámmal tövist irtottak a legelőn.Mint sok mindent 1945 után a kommunisták ezt is bírálták és durván elmarasztalták a Horthy-rendszert.Azért is elmarasztalták a Horthy-rendszert,mert a cigánygyerekek nem mentek elemi iskolába,pedig az mindenkinek kötelező volt.Ezért a cigánygyerekeket úgy kíségtették ei az iskolába.Még ma is azt mondják a kommunisták,hogy a bíró csendőrrel hajotta a szegény cigánygyerekeket,meg hogy ingyenkonyhát vezetett be akkor a kormány.Ez a rendszer csak igaztalanul gyalázkodik.Bezzeg arról mélyen hallgatnak,hogy 1936-tól az iskolákban minden gyerek reggel ingyen tejet kapott.

Miután ok nélkül semmi sem történik az országban és a világban,ezért csak tanulmányozni kell ezeket a történéseket és rájövünk az okokra.Azt kell tudni,hogy minden tett mögött valakinek az önös érdeke áll.Azoknak is van önös érdekük-mint a patkányoknak a rágás-,akiknek a világ,s ezen belül a magyarság elpuszítása a célja.Valójában ez hihetetlennek hangzik,pedig sajnos igaz.Ma már aki ezt nem látja,az politikailag vak.Egy kis elmélkedés ennek lényegéről.A kommunisták robbantották ki a francia forradalmat,de akkor még nem voltak közismertek és kevesen is voltak.(A kommunisták létezésük óta minden tettüket titkolják és összeesküvő(konspirációs) módon működnek.A szerk.)Ők csinálták az 1917-es orosz forradalmat is.Nálunk pedig az 1918-1919-es proletár diktatúrát,ahogy ők nevezték ezt a véres korszakukat.E forradalmakat többmillió ártatlanul kivégzett ember jellemezte.A kommunizmus dogmája mindenütt az volt,hogy az értelmiséget le kell gyilkolni.Ezt látjuk minden országban,ahol kommunisták kerültek hatalomra.A francia forradalom alatt 600 ezer embert gyilkoltak le,csak lefejezéssel legalább 16 ezret.Másfél millió ember elmenekült a rémuralmuk elől.1918 nyarán kivégeztették a cári családot és több száz ezer értelmiségit.Magyarországon 1918-ban meggyilkolták gróf Tisza István miniszterelnököt,pont azon a napon (október 31-én)amikor a patkányköztársaságot is kikiáltotta ez a magyargyűlölő söpredék.A későbbi hónapokban több mint 600 ártatlan magyart végeztek ki bestiális módon.1917 óta az egész világon-egy francia történész szerint –a kommunisták 132 millió embert gyilkoltak meg.

Aki csak egy kicsit is áttanulmányozta a történelmet,rögtön rá fog jönni,hogy az események mögött mindig ott a zsidó.Mindent elpusztítani,háborúkat kirobbantani,s bemagyarázni a tömegeknek,hogy ez jogos.Most Magyarország elpusztítása van soron.Jóllehet ezt nagyon kevesen látják,pedig mindenki halálra van ítélve.Nézzük ezek részleteit.Eladták az ország üzemeinek 80%-át.Ezzel egy időben megnőtt a munkanélküliség.Az ebből eredő gondok miatt megnőtt az idegbetegek száma,családok mennek széjjel és elzüllik a magyar fiatalságunk.A lagymatag törvények csak a bűnözők pártját fogják.Folyik a mezőgazdaság tökéletes tönkretétele.Nincs hatalom,erő,ami meggátolná ezt.Ha valaki úgy termel,hogy ne fizessen rá,akkor a terméke eladhatatlan.A belső pica leépült,mert mindent külföldről hoznak be.(Főleg az EU-ból a szemét árut,amit ráadásul még drágán is nekünk adnak el.Ezért kellettünk az EU-nak,hogy a szemetüket nekünk adják el. A szerk.)

A munkanélküliséggel egy időben megcsappant a vásárlóerő.A boltos forgalma egyre jobban visszesett.Kevesebb a bolt a bevétele és kevesebb a forgalmi adó is.Emiatt állandóan emelni kell az adót vagy újabb adónemet kell bevezetni.Pesten és a nagyvárosokban egyre több épületet adtak el szinte fillérekért,így megnőtt a hajléktalanok száma.A szétzüllött családok már egy lakás helyett kettőt akarnak lakni,és ha nincs lakás,akkor az egyik hajléktalan lesz.A fenti okok miatt egyre több a segélyezettek száma,ami előidézi a munkamorál romlását,és terheli a költségvetést.Kevesebb lesz a bevétel,de a kiadás több.Ez az ország csődje.A kormány mindezt tudja,de folytatják ezt a bűnös politikát.Az is mesének bizonyult,hogy a munkaerő áramlás az Eu-ban megoldódik.Ez sem igaz.Ez is csak a családok szétzüllesztésére szolgál.Ha ez ellen erélyesen föllép valaki,akkor fasisztának kiáltják ki.ez az irányzat már 1990-ben megkezdődött.Először a magyar honvédséget tették tönkre.A különböző,nem magyar érdekeket szolgáló békefenntartó egységek költsége is több milliárd forint,s arról nem is beszélve,hogy egyre több magyar katona hal meg idegen érdekek miatt.Minket külföldre akarnak kényszeríteni,miközben a külföldi zsidók egyre jobban idejönnek.

A Horthy-rendszer dacára annak,hogy a trianoni „béke” mindent megtiltott,mégis 1936-tól 1944-ig az ipart korszerűen felfejlesztette.Gyártottunk repülőgépeket,személy és tehergépkocsikat,mozdonyokat,vasúti kocsikat,gőzturbinákat,szóval mindent ami egy országban szükséges.A mezőgazdaság árai egyensúlyban voltak az iparcikkek áraival.Az életszínvonal 1936-tól fokozatosan emelkedett.1937-1938-ban épültek az ONCSA keretein belül a nagycsaládosok részére családi házak.Akinek nagyobb földterülete volt épített tanyát,erdősített,gyümölcsöst telepített és nagy mennyiségű állatokat tartottak.Ma már ez a múltté.És a jövő még rosszabb lesz nálunk.Igaz,hogy ezen tények csak töredékei annak amit meg kellett volna írnom,de úgy gondolom,hogy ezzel is érzékeltetni tudtam az akkori rendszer valóságát.

(Nagyrábé,2001)

Török Benjámin

 

Magyar Oldal havilap alapján

Keresse az újságárusoknál,vagy fizessen elő.

www.amagyaroldal.hu

Címszűrő     Tételek # 
# Cikk címe Szerző Találatok
 

 

 

A világ mely részéről látogatja/látogatod honlapomat?
 

 

 

Büszke vagy a magyarságodra a kultúrádra, a rengeteg népi értékeinkre?

Csatlakozz hozzánk, magyaroktól-magyaroknak egy facebooktól független közösségi oldalhoz!

Ha igaz magyar embertől

vásárolna

     Lilianatura

Megjelent a Trianon Múzeum 2023-as falinaptára, amely a hagyományokhoz hűen konkrét tematika köré épül.A 2023. évi naptár A Magyarok Maradtunk  címet viseli.

 

 

 

    

 

 

pontSIC - kampány a .sic legfelsőbb szintű domaintartományért

Copyright © 2024 Balagelapja- HAZÁNKÉRT,NEMZETÜNKÉRT,MEGMARADÁSUNKÉRT. Minden jog fenntartva. Designed by JoomlArt.com.